Hazudni nem szép.

Hazudni, félretájékoztatni nem szép, különösen akkor, ha az adósok széles körét érintő, az Európai Unió Bírósága által nem régiben meghozott C-630/23 számú ítéletével kapcsolatos. Még szomorúbb, ha ezt egy olyan kolléga teszi, aki elvileg az adósokat teljes mellszélességgel képviseli minden létező fórum előtt, legyen az bíróság, televízió vagy az ERSTE Bank.

Kétségtelen, hogy a hazai jogalkalmazás szempontjából kiemelkedő jelentősséggel bír a nevezett ítélet, és az is, hogy mindenképpen kihatással lesz a hazai bíróságok ítélkezési gyakorlatára, ahogyan a Kúria sem kerülheti meg a kérdést, hogy foglalkozzon vele, és jogegységi határozat formájában iránymutatást adjon az alsóbb bíróságoknak atekintetben, hogy miként alakítsák az ítélkezési gyakorlatukat a hasonló tényállású ügyek vonatkozásában.

A fentiektől függetlenül muszáj helyére tenni néhány dolgot:

1. A fenti ítélet egy meghatározott pénzügyi vállalkozás egy szerződése vonatkozásában született. Mint minden perben, a bíróság mindig az adott ügyet, tényállást vizsgálja, és annak alapján vonja le jogi álláspontját arra vonatkozóan, hogy egy szerződés megfelel-e a jogszabályoknak, avagy sem. A magyar ítélkezési gyakorlat eltér az angolszász országokban megszokottaktól, nálunk nincs precedens jog, vagyis a bíró maga mérlegel a rendelkezésére álló bizonyítékok, tanúvallomások alapján, nincs kötve más bíróság ítéletéhez, és ez vonatkozik az EU bíróság ítéletére is. Természetesen, ha a per során igazolást nyer, hogy a tárgyi ügyben a tényállás közel azonos, mint egy EUB által már tárgyalt ügyben, akkor dönthet úgy, hogy annak megállapításait figyelembe véve hozza meg a döntését (nem is tehet mást, mert ebben az esetben azzal ellentétes tartalmú ítéletet nem hozhat). De még egyszer hangsúlyozom, ez nem autómatikus, erre annak a félnek kell hivatkoznia, akinek az EU bíróság ítéletében rögzített jogkövetkezmények alkalmazása érdekében áll (tipikusan az adós). 

2. Nincs olyan, hogy egy írásba foglalt szerződés minden külön aktus nélkül érvénytelen, főleg akkor, ha az érvénytelenséget valamelyik fél vitatja. Az ilyen szerződések érvénytelenségének megállapítására a magyar bíróságok jogosultak kizárólagosan. Az más kérdés, hogy amennyiben az Állam beavatkozik a társadalmi viszonyokba, és generálisan, jogszabályi szinten rendez egy kérdést, úgy a jogszabály de lege mindenkire egyaránt kötelező erővel bír. Tehát azt ne várja senki, hogyha valaki bemegy az ERSTE Bank vagy más pénzintézet székhelyére, lobogtatva a C-630/23-as ítéletet, úgy a bankok majd önként és dalolva vissza fognak adni bármit is ! Az ilyen magatartás csak hangulatkeltés, hergelés, semmi más.

Hogy mit lehetne tenni? Jelenleg a leg kézenfekvőbb dolog az, hogy aki úgy érzi, hogy megkárosították az ügyvédhez fordul. Az ügyvéddel tisztázzák az adott ügy tényállását, mivel minden ügy más és más. Ezt követően az ügyvéd megpróbál lehetőleg peren kívül megállapodni a pénzintézettel, ha erre nincs hajlandóság, úgy pert lehet indítani annak megállapítására, hogy a szóban forgó kölcsön vagy lízingszerződés érvénytelen, illetve ebben a perben lehet majd visszakérni az adóst megillető összeget is.    Ha a bíróság helyt ad a keresetnek, és megállapítja a szerződés semmisségét, kötelezi az alperes bankot, hogy számoljon el az adóssal, és fizesse vissza azt az összeget, ami a szerződésszegés okán részére visszajár. 

Sajnos ennél gyorsabb eljárás jelenleg nincs, ami ezt a folyamatot gyorsíthatná, az egyrészt a Kúria jogegységi döntése az ügyben, másrészt az, ha az Állam konkrét intézkedésekkel (törvény vagy egyéb jogszabály alkotás) nyomást gyakorolna a magyar bankrendszerre. Hogy erre mennyi esély van, és ha van is, mikor fog bekövetkezni, azt nem tudom megmondani.